2017. szeptember 12., kedd

Schneizlreuth, Aschauerklamm, SzG3


Végre el tudtam jutni egy természeti szépséghez és nem csak városokat tudtam megnézni Németországban. Bár van némi hiányérzetem, de azért jó volt a túra. Miből is adódik ez a hiányérzet. Az interneten kikerestem a bajor szurdokokat és ez volt az egyik legközelebbi az autópályához. A GPS elvitt a megadott címre és ott szembesültem vele, hogy ezen a helyen be lehet jutni a szurdokba, de nem az elejére. Ez a hely Oberjettenberg volt (és nem a beszámoló címében lévő Schneizlreuth). Itt a GPS elvitt egy gépkocsi fordulóig. Ott a turistajelzés szerint 25 perc sétaút van a szurdokig. Miután az út bár keskeny, de aszfaltozott volt és tábla sem tiltotta a behajtást, úgy gondoltam, megyek még egy kicsit, ami jónak bizonyult. Kb. 10 percnyi sétautat megspórolva eljutottam egy kunyhóig, onnan már gyalog kellett menni. Egy érdekesség volt még a szurdok felé menet. Egyfolytában helikopterdübörgést hallottam és ahol volt egy kis lehetőségem kinézni a fák közül, láttam egy rendőrségi helikopter egy helyben függeni. Ezen kívül nem csinált semmit, csak függött (amikor visszajöttem, már nem volt ott). Azt tudni kell, hogy ezen a területen rengeteg katonai gyakorló terület van a hegyi vadászok részére, több laktanyát is láttam, de hogy rendőrségi helikopter mit keresett itt, azt nem tudom. Kb. 5 perc múlva eljutottam a szurdok pereméig, ahonnan egy erős szerpentin indult lefelé (kb. 50 cm széles út, oldalt szakadék, korlát sehol). Ez volt a maradék 10 perc. Szerintem úgy egy Gellérthegy magasságot kellett leküzdeni lefelé. Utólag egy kicsit elgondolkodtam a dolgon, sehol senki, ha megbotlok és legurulok a hegyoldalon napokig senki nem fog keresni és akkor mi lesz. Így nagyon óvakodva mentem lefelé és végül is sikeresen leértem. Ott volt egy útjelző tábla oszlop, ha jobbra megyek, akkor eljutok egy helyre, ami szerintem a szurdok bejárata lehet. Megnéztem a térképet, ott valóban van egy épület, de autóval csak Ausztria felől közelíthető meg, vagy a fent jelzett Schneizlreuth felől gyalog (ami kb 30-40 perc séta, saccra). Így aki el akar ide jutni, az forduljon jobbra és kb 30 perc múlva ott lehet. Én egy kicsi elmentem jobbra is, ez a rész erősen hasonlított az osztrák Ötschergräben-re. Visszafordulva inkább felfelé mentem. Mit ne mondjak nagyon szép volt, zúgó patak, oldalról patakok, kisebb vízesések, gyönyörű erdő, madárcsicser, stb. Jó darabig gyalogoltam felfelé, majd visszafordultam, mert még aznap el kellett jutnom Münchenig. A patak túloldalán levő hegygerincen fut a német-osztrák határ. Azt nem tudom, hogy még meddig lehetett volna fölfelé haladni, szerintem még vagy 1-1,5 órát. Konklúzió: nem minden szurdok közelíthető meg könnyen (parkoló a bejáratnál), de ha már rászántuk az időt, egy kis plusz túra nem olyan rossz. Mindkét hely felől megközelíthető, Schneizlreuth felől nem kell leereszkedni a völgybe, több időt vesz igénybe az oda gyaloglás, Oberjettenberg felől talán gyorsabb, viszont van egy izgalmas szerpentin lefelé a szurdokba. Szabad a döntés!

Vissza a főoldalra (katalógus)

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!















Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése