2016. július 9., szombat

Trausntein, SzG3


Traunstein a Chiemsee és az osztrák határ között található, kb 8 km-re az autópályától. A történelmi városmag a folyó egyik kanyarulatában alakult ki (így a folyó nem megy keresztül rajta, hanem elkerüli). Már a római korban ismert hely volt, de igazából a XIII.-XIV. századokban indult virágzásnak, elsősorban a sóbányászatnak köszönhetően. Emellett ismert sóút állomás volt Ausztria és Bajorország között is (erre is utal a Sókápolna - Salinenkapelle az egyik téren). 
Csak egy adalék: a város többször esett tűz martalékává, ebből kettőt a pandúrok okozták. Kevéssé ismeretes, hogy a pandúrok eredetileg török katonák voltak és amikor a törököket kiűzték, akkor ezeket a pandúrokat beintegrálták a monarchia seregébe, de felismerték azt, hogy a török felszerelés (török puska, hosszú kard és jatagán) eléggé ijesztően hat az ellenségre, így alapvetően meghagyták a törökös felszerelésüket. Nem voltak túl sokan és alapvetően felderítő funkcióban használták őket, főleg az osztrákok. 
Maga a városmag egy kis dombon helyezkedik el, ahová többek között egy liftszerű kis siklóval is el lehet jutni (természetesen ingyen), amely a Városháza udvarához megy fel. Innen, kilépve a Városházából, kijutunk a főtérre, ami elég nagy és szép házakkal van körülvéve. Itt található a Szent Oszvald templom, ami a főtér ékköve. A két végén a szokásos díszkutak is megtalálhatóak. Ha a főteret és a környékét bejártuk, akkor tulajdonképpen láttuk Traunstein történelmi részét. Még található néhány szép épület a domb alatt is, valamint a Sókápolna is itt található. Egy kicsit tovább haladva a folyó felé, szintén szokás szerint beleütközünk a kialakított Traun csatornába, ami használható vizet vitt az itt korábban meglévő malmokhoz. Jelenleg házak állnak a partján, nagyon dekoratív kép. Ez ismét egy adalék ahhoz, ahogy a németek kezelik a vizeket. 
A folyóban található egy szikladarab, aminek Traunstein a neve, azt nem tudtam kideríteni, hogy erről nevezték el a várost vagy fordítva?

Vissza a főoldalra (katalógus)

Az összes, Traunstein-ben készített fotó ITT található!

 Stadtplatz
 Stadtplatz
 Stadtplatz
 Stadtplatz
 Stadtplatz
 Stadtplatz, Stadtpfarrkirche St. Oswald
 Stadtplatz, Museum
Stadtplatz, Museum
Salzmeierstiege
 Salinenkapelle St. Rupert und Maximilian
 Salinenkapelle St. Rupert und Maximilian
Salinenkapelle St. Rupert und Maximilian
Salinenhäuser
Salinenhäuser
Salinenhäuser
 Traun csatorna
Traun csatorna
 Traun csatorna
Traun folyó

Vissza a főoldalra (katalógus)

1 megjegyzés: